A Magyar Sommelier Szövetség hivatalos honlapja facebook

Események


2017. július 3-4. Dukay–Sagmeister Pincészet szakmai kirándulás


A Magyar Sommelier Szövetség a Dukay-Sagmeister Borászatnál
 tett látogatást a Szerémségben



A történelmi Szerém vármegye területe 6810 négyzetkilométer volt. A magyar királyok a Szerémség birtoklásáért III. Béláig folytattak küzdelmet Konstantinápoly görög császáraival. A magyar hatalom megszilárdulása után 1353-54-ben Dusán István szerb fejedelem próbálta elfoglalni a területet – eredménytelenül.  Az első török betörésre 1392-ben került sor, de a területet meg tudtuk tartani, a magyar fennhatóság még egészen 1526-ig kitartott. A térség lakossága részben elpusztult, részben északra menekült, akit pedig elfogtak, azt rabláncra fűzték és elhurcolták. (Több ezret közülük később kiváltottak és Franciaország déli vidékein telepítettek le. ) A török kiűzését követően a Habsburgok Szerém vármegye jelentős részét határőrvidéknek jelölték ki, ahová különleges előjogokkal rendelkező, az osztrák uralkodóházhoz hű szerbeket telepítettek le. Lényeges változást hozott Szerémség helyzetében 1764, amikor is a magyar rendek lemondtak a vármegyéről és azt közvetlenül Horvátországhoz kapcsolták. Ennek ellensúlyozásaképpen ekkor került közvetlenül a magyar korona alá Muraköz és Fiume. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a vármegye csaknem 400 ezres lakosságából 177 ezer szerb, 104 ezer horvát, 61 ezer német és 27 ezer magyar lakott, és mintegy 22 ezer hektáron díszlett szőlő.  


Galeotto Martio, Mátyás király krónikása így jellemezte a szerémi bort: „Nem tehetem, hogy a Szerémség boráról hallgassak, - annyira kellemes ez, hogy nehéz lenne párját találni a földkerekségen”. Természetesen nagy izgalommal indultunk útnak, hiszen mindannyiunkat foglalkoztatott a kérdés: „Legalább nyomokban megtalálhatóak vajon még azok a kvalitások, melyekről a középkorban annyit áradoztak?

Elindulunk Budapestről, délre vesszük az irányt le Szeged felé, és azon is túl. A határ így nyáron nem tartozik a legkönnyebben átjárhatóak közé. Nézzük a Police.hu-n, hogy éppen hol a legkedvezőbbek a feltételek, hol vannak a legrövidebb várakozási idők. Aztán elhaladunk az ikonikus épület mellett, melynek tetejéről egykor Ahmed H bíztatta hangosanbeszélőn kődobálásra, a határt őrzők megtámadására híveit. (Csak úgy elképzelem, ahogy Ahmed H éppen menekül. Gondolkodik, mit pakoljon az útra a hátizsákjába. Két pulóver, egy pár bakancs, fehérnemű, egy kabát, mert arra hideg van. Más nem fér be, az öltöny otthon marad, meg gyűrött is lenne. Na még egy hangosanbeszélő, azt még a hónom alá csapom, hátha szükség lesz rá – gondolja, és már indul is.) A Duty Free felirat az ominózus építményen meglehetősen megkopott. Aztán csak megyünk tovább dél felé. A táj meglehetősen sík, hiába, ez az Alföld. Igen ám, hanem egyszer csak feltűnik egy impozáns méretű hegy, éppenséggel úgy pont keresztben áll, mi lesz itt? Nézzük a térképet, kiderül hogy a hegy a Fruska Gora, előtte folyik el a Duna. Jobb partján Újvidék, bal partján Pétervárad, az erőd, mely legtovább tartotta magát a negyvennyolcas szabadságharcunk leverését követően. Ez a két város már jóideje egybeépült, mai neve Noviszád. 

A Fruska Gora eredeti neve Tarcal-hegy, egy magányosan álló ősi röghegy, melyre környezete évszázadokon át szigethegyként tekintett. A hegy geológiai szempontból igen változatos, összetett. Pala, márga, mészkő, görgetegkövek alkotják a vázát, melyet homok, pannon agyag borít. Egy rövid barlangi séta során érdekes volt a találkozás magmatikus kőzetekkel, melyek tengeri üledék alól kerültek elő; a zöldes színű szerpentin, valamint a trachit. A Szigethegyen a fő fajta a Furmint és a Kadarka volt a második világháborúig, ezt követően ez a két fajta teljes mértékben kipusztult.

Azok a szerbek, akik itt napjainkban borászkodásba fogtak, elsősorban Chardonnay-t, Cabernet-ket telepítettek, acéltartályokban érlelik a világfajtákat, fajélesztő használatával próbálnak eleget tenni a nemzetközi elvárásoknak.  A Tarcal-hegy magyar borászai egészen más utat választanak. Ők nem a világfajták felé tájékozódtak, annál inkább jelenik meg fajtaösszetételükben a Szerémi zöld, a Bakator, a Bánáti rizling, a Kadarka, meg a Szigeti, vagyis a Furmint. Olyan fajták, melyek valamikor  ebben a történelmi terroirban kapaszkodtak meg és fejlődtek tovább. Ilyen borász Maurer Oszkár, kinek határozott egyéniségét, történelmi meglátásait, borászati filozófiáját kiváló boraival együtt szerencsére már mintegy egy évtizede megismerhettük. Mostani utunk viszont a valamivel később indult Dukay-Sagmeister Borászat meglátogatását célozza meg. A borász Sagmeister Ernő, akinek Dukay Krisztián jelenti biztonságot és a szilárd hátteret. 

Sagmeister Ernő a Guyot-művelési módot alkalmazza Tarcal hegyi birtoktestein. A mintegy 240 méteres magasságban lévő Dévás dűlőben, ahol az alapkőzetet mintegy 40 centiméteres kavicsréteg fed, 4,4 hektáros ültetvénnyel rendelkezik, melyben 2000 tőke Hárslevelű és 3000 tőke Furmint található. Sagmeister Ernő történelmi tettet hajtott végre akkor, amikor elsőként ő telepítette vissza a Furmintot eredeti termőhelyére.

A 320 m.-es magasságban lévő Kő dűlőben, – melynek talaja elnevezéséből adódóan is túlnyomóan köves (vasas mészkő, és szerpentin) a 30% lősz borítás mellett – 0,9 hektáron művel szőlőt. Ebből a majd 1 hektáros területből 0,8 ha Furmint mellett 0,1 ha Kadarka található. A Kányás dűlőben van a legnagyobb birtokteste, itt 5 hektáros birtokán kettőn Kadarkát, kettőn Furmintot, míg 1 hektáron mutatóban Pinot Noirt termel. Ezt a területét görgetegkő, valamint limonitos mészkő borítja.

 Természetesen ezeket a dűlőket nem úgy kell elképzelnünk, mint a hazaiakat, ahol egy-egy dűlőt csaknem egészében szőlő borít, a mai Szerémben a helyzet éppen fordított. Amikor Sagmeister Ernő ezeket a területeit megvette, a Dévásban gabona volt, míg a másik kettő parlag terület volt. Ernő holisztikus megközelítéssel tekint szőlőjére, úgy véli, a Dévás dűlőben a Jupiter, a Kő dűlőn a Mars, míg a Kányáson a Venus uralkodik, borait is ennek megfelelően kezeli. Műtrágyát, gyomirtót nem használ, a sorközöket kaszálják.

Borait kóstolva csodás élményben lehetett részünk. Kő-dűlőből származó 2016-os tétele a Furmint minden szépségét felvillantja. Ásványossága csak háttér a nagyszerű gyümölcs-kavalkádhoz, melyből az egres, a licsi, a birs, a körte, az ananász a legmarkánsabb. Bár néhányan kísérleteznek azzal, hogy kékszőlőből, elsősorban Kadarkából aszú-jellegű bort állítsanak elő, annyira meggyőző tétellel még nem találkoztunk, mint a Dukay-Sagmeister Borászat 2013-as dolgozata. Hihetetlen koncentráltság mellett ebben a csipkebogyó, az áfonya, a feketeribizke, málna mellett egy kis barackos ice-tea is megjelenik. Aki ezt megkóstolja, nem lehet kétséges előtte, hogy vörös aszú létezett valaha, és ráadásul káprázatos élményt nyújt a kóstolása. A jelek szerint Galeotto Martio nem csupán történészként volt nagyszerű, borszakértőnek is jeles lehetett.

 

vissza