A Magyar Sommelier Szövetség hivatalos honlapja facebook

Események


Magyar Sommelier Bajnokság 2014.


Magyar Sommelier Szövetség - Magyar Sommelier Bajnokság 2014.

A Magyar Sommelier Szövetség 2014. február 23-án (vasárnap) rendezi meg a Magyar Sommelier Bajnokság döntőjét.

A verseny célja, hogy magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítson hazánkban a sommelier szakmában dolgozóknak. A szervezők célja továbbá a meglévő szakmai kapcsolatok erősítése és új szakmai kapcsolatok kialakítása.

A verseny résztvevői:   A magyar sommelier szakmában dolgozó szakemberek.
A részvétel feltétele, hogy a résztvevő a verseny időpontjában a Magyar Sommelier Szövetség tagja legyen és megfeleljen a Nevezési lapon felsorolt követelményeknek.
A verseny során egyes  megjelölt feladatokat a Nemzetközi Sommelier Szövetség /ASI/ által elismert  hivatalos  idegen  nyelvek  egyikén  (angol,  francia,  spanyol)  teljesítik  a  versenyzők.
Ezen feladatok magyar nyelven történő megoldása a feladatra kapott pontszám 20%-kal történő csökkentését eredményezi.
A verseny két fordulós.

A középdöntő és döntő helyszíne:
Hotel CORINTHIA Konferenciaközpont  1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.
A középdöntő és döntő időpontja:  2014 február 23.

Középdöntő:
2014. február 23. 9:00 óra.
A középdöntő két feladatcsoportból áll.

Az  első  feladatcsoportban  egy  30  kérdésből  álló  tesztet  kell  kitölteni.  Az  írásbeli  tesztben többek között  szőlészeti  és borászati  tudásról adnak számot,  valamint  a sommelier munkájára és  az  étteremben  felszolgált  egyéb  italokra,  termékekre  vonatkozó  kérdésekre  felelnek  a résztvevők.  
Ezután 2 párlatot kell felismerni (származási hely, fajta) valamint 2 bort jellemezni írásban.
Kidolgozási idő: 40 + 20  perc.

A második feladatcsoportban  a versenyzők    vörösbort dekantálnak, majd a  poharakba töltött bort a választott idegen nyelven szóban leírják és ételt ajánlanak hozzá.
Rendelkezésre álló idő: 1 + 5 + 2 perc. /felkészülés, dekantálás, borleírás/

A középdöntő zártkörű, azon csak a versenyzők és a zsűri vehet részt.

A középdöntőből a három legtöbb pontot elért versenyző jut a döntőbe.

Döntő:
2014. február 23.  15:00 óra.
A döntő nyilvános.
A  döntőbe  az  középdöntő  első  három  helyezettje  jut,  de  a  döntőbe  jutást  csak  az  elődöntő okleveleinek átadásával egyidejűleg hirdetjük ki.

A döntő hat feladatból áll.

A döntő feladatai:
1.  A versenyző üdvözli a vendégeket,  majd a választott idegen nyelven pezsgőt ajánl és szolgál fel részükre.
Rendelkezésre álló idő:    5 perc
2.  Egy adott ételsorhoz komplett italsort ajánl.
Rendelkezésre álló idő:    felkészülés  1 perc
ajánlás 4 perc

3.  Hibás borlap kijavítása szóban.
Rendelkezésre álló idő:  felkészülés 1 perc
Javítás 4 perc

4.  Vörösbor dekantálása és felszolgálása.
Rendelkezésre álló idő: 5 perc
5.  3  bor  szóbeli  leírása  és  felismerése  valamint  5  párlat  felismerése.  Az  5  párlat megnevezését a versenyző papírra rögzíti és azt a zsűrinek átadja.
Rendelkezésre álló idő: 10 + 2 perc
6.  Közös meglepetés feladat.

A  három  döntős  versenyző  egymás  után  szerepel.  A  versenyzők  fellépésének sorrendjét sorsolással döntjük el.  A döntőn a versenyzőknek a rendelkezésre álló tiszta idő maximum 32 perc, amely a feladatonként meghatározott részidőkből adódik össze (+ 6. közös feladat).
Feladatonként a rendelkezésre álló idő lejárta előtt egy perccel a zsűri jelzi az időt.
A versenyzők munkájáról  -  a zsűri munkájának megkönnyítésére és az esetleges vitás helyzetek tisztázására – videó felvétel készül.
A döntő a nyilvánosság előtt zajlik.

A verseny győztese elnyeri és viselheti a
Magyarország Sommelier Bajnoka 2014.
címet.

Versenyre jelentkezés:
A versenyre minden magyar állampolgárságú, a sommelier  szakmában dolgozó jelentkezhet, amennyiben a Versenykiírásban és a Nevezési lapon felsorolt feltételeknek megfelel.

A jelentkezést írásban kell leadni.
A verseny nevezési díja 8.000,- Ft.
A jelentkezéseket 2014. január 31-ig kérjük eljuttatni a Magyar Sommelier Szövetséghez, a zoltan.slezsak@sommelierhungary.org címre.

Budapest, 2014. január 7.
Magyar Sommelier Szövetség Elnöksége

 

vissza